Felszántatom a szentesi nagy utcát, Vetek bele piros pünkösdirózsát. Én is magam belevetem palántnak, Aki szeret, szakítson le magának. Hegyek alján folydogál el a Tisza, S a szívemet nagy bánat szomorítja, S a szívemről le sem megyen a bánat, Míg csak párja nem leszek a babámnak. Édes tejet nem adnak a madárnak, Engemet sem az én kedves babámnak. Ha nem adnak, olyat teszek, meglássák, Holnap délre a síromat kiássák. Erre gyere, ne menj arra, Leszakad a cipőd sarka. Ha leszakad, de hadd szakadjon, Csak a babám el ne hagyjon. Erre gyere, ne menj arra, Híres lányok laknak arra. Híres lányok laknak arra, Lakat alá vannak rakva. Erre gyere, ne menj arra, Jobb út van erre, mint arra. Erre gyere, szívem párja, Adj egy csókot utoljára. Jaj Istenem, hogy van annak a szíve, Kinek más faluba a szeretője? Lám az enyém itt lakik a faluba, Még sincsen a szívem nyugodalomba. Sírt az anyám, mikor én megszülettem, De még jobban, mikor katona lettem. Ne sírj, anyám, köszönöm a nevelést, Három évig nem eszem a kenyerét.