Ha besötétedik, meglátogat, bár soha sem hívom át, Egyedül lennék, mégis vele kell töltsem az éjszakát. Hibáztat engem mindenért, amíg álmatlanul fekszem, Megrögzötten próbálkozom, hogy neki is valami tetsszen. Reggel is itt van, hiába akarok megszabadulni tőle, Tapadós típus, ő a napjaim kritikus megfigyelője. Pesszimistán agyalunk együtt, ez lesz mára a program, Kilátástalan szorongásoktól árnyalt állapotban. Kell az a csendes egyedüllét, az a nyugisabb esti séta, Mielőtt végleg lemerülnék és elpattanna a cérna. De ha nincs ami lekössön, Eszembe jut a sok hülyeség rögtön, Jöhet a \"mi lett volna\" meg a \"mi lenne ha\", és kész, Elkap a toxikus agymenés! Tehetetlenül szoktam hagyni hogy a napjaim aláássa, Nagyra fújni fel az apróságokat, ez a specialitása. Lehetetlen elbújni előle, mert ott van, bárhova mennék, Nem is tudom már igazán azt, hogy nélküle ki is lennék. Kell az a csendes egyedüllét, az a nyugisabb esti séta, Mielőtt igazán lemerülnék és elpattanna a cérna. De ha nincs aki lekössön, Eszembe jut a sok hülyeség rögtön, Jöhet a \"mi lett volna\" meg a \"mi lenne ha\", és kész, Elkap a toxikus agymenés! Tele lett tömve a naptár, csak hogy ne legyünk soha sem kettesben, Rohanok folyton veszettül, pedig nincs is már aki kergessen. Menekülésben stagnálok, pedig nyilván ez csak tévedés, De tényleg bárhol járok, mindig utolér A toxikus agymenés! A toxikus agymenés! A toxikus agymenés! Toxikus agymenés! Toxikus!