Éjjel három az ablak alatt kaparászott Egy furcsa hang és én sejteni kezdtem, Hogy ennek a fele sem álom „Ki van ott kint ?\" kiabálom „A lelked te barom, akit eladtál Régen, de tudtam, hogy rád találok Engedj be idekint fázom\" Már nem is emlékszem ki vitte el, De Az oldalán vér szivárog A seb alapján, ha jól ítélem Oroszok vagy az ukránok Hát behívom a kamrába hátra Csendben a család meg ne lássa Konyhakést teszek a köntös zsebébe Mert kevés az esély, hogy megbocsássa A külön töltött éveket Túlcsordul bennem az érzelem Mikor a lámpafénynél megpillantom A véraláfutásos kézfejet, Ami a karomba markol, hogy tartsam A hangja is annyira halovány Ha visszaidézem gondolatban Fel se ismerném az utcán És nézve az őszülő halántékát A bűzt, ami belőle árad Kevés az esély arra, hogy Egyszer csak hirtelen majd rám támad Mi a tiéd volt Az úgyis visszatalál Enyhülni kezd a hangulat A szekrényből szerzek sebtapaszt De azt mondja ráér és dicsérni kezdi A fényben úszó bútorszakaszt A képeket nézi a falon Családot nyaralót vagyont Én bátortalanul vetem fel Hogy igyunk egy italt a teraszon Némán ülünk a gangon Várjuk, hogy a másik szóljon Elégedetten körbe nézünk A végtelen hosszú pázsiton A szavába vágok, hogy tudja: „Veled ez az egész Nem sikerült volna Minden ami itt van Csak annak az eredménye Hogy tőled megszabadultam Végre Mit csinálnánk most együtt mi? Kaparnánk egymás szemét ki A világ végén egy félszobában Magunkba beszélnék csontsoványan Részegen sírnánk szerelmes számra És kiírnánk házak tűzfalára Hogy tényleg dögöljön meg az Összes Akinek egy kicsit is jobban megy!\" Megmar a hajnal, az udvaron ébredek, A semmibe nézek, a szomszéd integet. Odabent felkel a család, a győzelem íze, annyira átható, Magam is meglepődök, nyugodtnak lenni, Mennyire fárasztó