Az, hogy veletek befejeztem Csak a könnyek jelzik majd a szemetekben Ne feledd el, amíg az ember elkúrja Leszületik újra és újra és újra... A temetkező Seresstől szaval Hideg ravatal, a talpak alatt fagyott avar Dörög az ég, süvít a szél, fekete felhők Sápadt arcok, vörös szemek, fekete felsők Nehéz a búcsú, de manapság mi könnyű? Ez szóljon mindenkinek, akit a szívünkben őrzünk Azoknak, akik elvesztettek valakit És úgy érezték a gyász alól semmi nem szabadít Biztos érezted, hogy kurva sivár ez a föld De ahogy az idő múlik, úgy lesz vele minden zöld Csak soha ne add föl Akkor se, ha úgy érzed, hogy elég volt már mindenből Mondd, vesztettél már embert el egy árva perc alatt? Én is vesztettem sok mindent, és a gyász az elragad. Mélyen megreccsentem ebben, és te tudd, hogy nem szabad. Mert ha elment, mennie kellett. Az élet drága, elszalad. Ó, mondd! Vesztettél már embert el egy árva perc alatt? Ha élőt vesztesz, végső ketrec. Vérző gyász, ha elmarad. De mielőtt megreccsennél ebben, mondd el, hogy érzed magad! Mert ha elment, mennie kellett. Kérek egy utolsó édes percet. Ne feledd a gyászt, mert az lealáz. Ne magyarázd magadnak, hogy nem ég ez a ház. Ne feledd a gyászt! Éld át mindenképp, és ne parázz! Neked is hiányzik valakid, beszakad a lánc. Szólj, ha látsz! Elvesztettem gyerekeimet. Gyászolom magamat, a drog előtti eredetimet. Üvöltök, a nejem tőlem senki sem szerezheti meg. Egyre feszültebb vagyok, és ő vajon szerethet ilyet? Ez a költő naplós, nem a börtönt hajtós, De nem őrzöm ajtóm, csak egy önző narkós. Húzd a földhöz a Bro-t! Ez az öltöny tartós Ehhez Narcotics Anonymusban költök aprót. Gyászolom nagyöregem, elment tavaly. Annyira szegény volt, a kenyeréről elment a vaj. Igen, a mennyország touristba ő is felment tavaly. Korpásodás alól fejtetőmön felment a vaj. Idéjét míg életben volt én nem kihasználtam. Nem vele voltam, csak munkáért kihasználtam. Ezt bárhogy szégyellem, mondd, ha igaz, bátran. Igazi megnyugvás rejtőzik az igazságban. Ne feledd a gyászt, mert az lealáz. Ne magyarázd magadnak, hogy nem ég ez a ház. Ne feledd a gyászt! Éld át mindenképp, és ne parázz! Neked is hiányzik valakid, akit álmaidban látsz. Tesó, ne feledd a gyászt! Emlékezek rád nagyapám Mikor kisgyerekként még fent lógtam a fán Akkor voltam boldog, mikor büszke voltál Te voltál az egyetlen férfi, aki hatott rám Emlékezek rád nagyanyám Mindig jó voltál hozzám, pedig nem értem korán Most már értem, hogy mi az, amit nekem adtál A feltétlen szeretet fontosabb a szavaknál Nem robbanok már Még láthattad nagymama a két szép unokád Belül széthulltam már, mikor elmentetek Aztán újjáépültem, mert szükség volt rám Már nincs több botrány Szembenézek a sorssal, de még gondolok rád Te kitartottál mindig, jöhetett bármilyen rák Az emléketeket őrzöm, most gyújtom a gyertyát Mondd, vesztettél már embert el egy árva perc alatt? Én is vesztettem sok mindent, és a gyász az elragad. Mélyen megreccsentem ebben, és te tudd, hogy nem szabad. Mert ha elment, mennie kellett. Az élet drága, elszalad. Ó, mondd! Vesztettél már embert el egy árva perc alatt? Ha élőt vesztesz, végső ketrec. Vérző gyász, ha elmarad. De mielőtt megreccsennél ebben, mondd el, hogy érzed magad! Mert ha elment, mennie kellett. Kérek egy utolsó édes percet.